Hintalovon Alapítvány
A Hintalovon Alapítványban 2016 óta azért dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekek jogaira és elérjük, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén figyelembe vegye a gyerekek érdekeit és szempontjait. A célunk az, hogy Magyarország minél jobb hely legyen a gyerekek számára, hogy jó legyen itt gyereknek lenni. Munkánkkal arra törekszünk, hogy a gyerekeket megvédjék az erőszaktól, hogy tanulhassanak, hogy figyelembe vegyék az érdeküket, véleményüket. Hogy azzá válhassanak, akik lenni szeretnének.
Listen on:
Episodes

Oct 9, 2025
Oct 9, 2025
39 min
Hallgasd meg a Hintalovon Alapítvány gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről szóló beszélgetéssorozatának második részét. Gyurkó Szilvi beszélget Vaskuti Gergellyel a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakértőjével az elkövetők jellemzőiről, a felelősség kérdéséről, és arról, hogyan lehet megelőzni a bántalmazást.
Milyen tévhitek élnek a társadalomban az elkövetőkről, hogyan lehet felismerni a kockázatos helyzeteket, és milyen szerepe van a felnőtteknek abban, hogy biztonságos környezetet teremtsenek a gyerekek számára? A beszélgetésből kiderül hogyan segíthetnek a közösségek, intézmények és a családok abban, hogy időben felismerjük a problémát, és hatékonyan tudjunk fellépni ellene.
🎥Külön köszönjük a Ringier Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!
A beszélgetés a „Adj könyvet, adj tudást, adj biztonságot!” kampányunk részeként készült.
👉 Támogasd kampányunkat október 31-ig, hogy a könyv minél több szakemberhez eljuthasson!
hintalovon.hu/termek/adj-konyvet-adj-tudast-adj-biztonsagot

Oct 16, 2025
Oct 16, 2025
33 min
Hogyan védhetjük meg a gyerekeket, ha a legbiztonságosabbnak hitt közösségekben – iskolában, sportegyesületben, szakkörön, magánórán vagy akár online – érheti őket szexuális bántalmazás?
Ez a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről szóló beszélgetéssorozat harmadik része, amelyben Stáhly Katalin pszichológus, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának szakmai vezetője mesél arról, hogyan ismerhetjük fel a jeleket, miért fontos, hogy ne söpörjük a problémát a szőnyeg alá, és milyen apró lépésekkel tehetjük biztonságosabbá a gyerekek mindennapjait.
🎥Külön köszönjük a Ringier Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!
A beszélgetés a „Adj könyvet, adj tudást, adj biztonságot!” kampányunk részeként készült.
👉 Támogasd kampányunkat október 31-ig, hogy a könyv minél több szakemberhez eljuthasson!hintalovon.hu/termek/adj-konyvet-adj-tudast-adj-biztonsagot

Mar 26, 2026
Mar 26, 2026
34 min
A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről szóló beszélgetéssorozat legutolsó részében Gyurkó Szilvi beszélget Dunai Marcellel, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának mentorával és mentálhigiénés szakemberrel.
A téma ezúttal a pornó és annak hatása a gyerekekre, a szexualitásról alkotott képünkre és a társadalmunkra. Szó lesz arról, hogyan vált a pornó közegészségügyi krízissé, miként alakítja a hatalmi viszonyokról, a nőkről és a szexről szóló narratívákat, és miért normalizálja az erőszakot a mindennapokban. A beszélgetés rávilágít az etikus megközelítés fontosságára, és arra, hogyan védhetjük meg a gyerekeket őszinte beszélgetésekklel.
🎥Külön köszönjük a Ringier Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!
Ez az epizód az „Adj könyvet, adj tudást, adj biztonságot!” kampányunk részeként készült.

Mar 26, 2026
Mar 26, 2026
49 min
Egyre feszültebb társadalmi és közéleti környezetben élünk – de mit élnek meg ebből a gyerekek? Hogyan hatnak rájuk a háborús hírek, politikai viták, társadalmi feszültségek?
És ami talán a legfontosabb: mit tehetünk szülőként, pedagógusként, segítőként azért, hogy biztonságban érezzék magukat?
Ebben a videóban szó lesz arról:
🔸 hogyan érzékelik a gyerekek a közélet eseményeit,
🔸 milyen joguk van tudni a világ dolgairól,
🔸 hogyan segíthetjük őket a belső biztonságérzet kialakításában,
🔸 miért fontos, hogy részt vehessenek a saját életüket érintő döntésekben,
🔸 és milyen technikákkal nyithatjuk meg a párbeszédet nehéz témákról.
A beszélgetés célja, hogy utat találjunk a hiteles, biztonságos és életkorhoz illeszkedő kommunikációhoz, amely nem terheli túl a gyerekeket, de nem is zárja ki őket a valóság értelmezéséből.
🎥Külön köszönjük a Ringier Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!

Mar 26, 2026
Mar 26, 2026
47 min
Milyen szerepet töltenek be a javító-nevelő intézetek a gyermekvédelmi rendszerben? Kik kerülnek ezekbe a zárt intézetekbe, és mit jelent számukra ez az időszak? Valóban segítséget kapnak ott a fiatalok, vagy inkább újabb kockázatokkal találkoznak?
Erről beszélget ebben a videóban Vaskuti Gergely, pszichológus, kriminológus, a NEMECSEK Program szakmai munkatársa és Molnár Anna, gyógypedagógus, kriminológus.
A beszélgetés segít jobban megérteni, hol helyezkednek el a javító-nevelő intézetek a gyermekvédelem rendszerében, és miért fontos róluk árnyaltan gondolkodni.
🎥Külön köszönjük a Ringier Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!

Sep 24, 2026
Sep 24, 2026
45 min
Mit jelent a változás egy szervezet életében és azoknak az embereknek, akik nap mint nap építik azt? Mi történik, amikor egy olyan meghatározó vezető, mint Gyurkó Szilvia, új feladatot vállal? Hogyan lehet megőrizni mindazt, amitől a Hintalovon azzá vált, ami ma, miközben a szervezet új fejezetet nyit?Ebben az epizódban Kmety-Molnár Györgyi Stáhly Katával, a Hintalovon új szakmai vezetőjével beszélget a változásról, a felelősségről, a vezetésről és az Alapítvány jövőjéről. Szó esik a csapat erejéről, a reményről, az előttük álló feladatokról, és arról is, mi az, ami a változások közepette biztosan ugyanaz marad.Hallgasd meg a beszélgetést, ha kíváncsi vagy, milyen jövőt képzel el a Hintalovon új szakmai vezetője, és miért bízhatsz továbbra is abban a munkában, amelyet az Alapítvány immár tíz éve végez a gyerekekért.
🎥Külön köszönjük az Indanext Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!

Oct 1, 2026
Oct 1, 2026
46 min
Politikai választások és a kampányok sokszor nyomot hagynak a családokban is: kimondott vagy kimondatlan feszültségek, eltérő vélemények, nehéz mondatok maradnak velünk. A gyerekek pedig mindezt látják, hallják, és megpróbálják értelmezni a saját szintjükön. Ebben az epizódban arról beszélgetünk, hogyan tudunk ilyenkor kapaszkodót adni nekik.
Mit tehetünk, ha a gyerek kérdez, ha szorong, vagy ha az iskolából hoz haza konfliktusokat? Hogyan magyarázzunk el bonyolult fogalmakat egyszerűen és megnyugtatóan? És hogyan tudunk tisztelettel beszélni egymással akkor is, ha nem értünk egyet?
Szó esik arról is, hogyan lehet egy bizonytalanabb, megosztottabb időszakban megőrizni a gyerek biztonságérzetét – és mi az a néhány dolog, ami ilyenkor a legtöbbet számít.
Tudj meg többet a témáról!
www.hintalovon.hu
www.gyerekislatja.hintalovon.hu
🎥Külön köszönjük az Indanext Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!

Oct 16, 2026
Oct 16, 2026
52 min
Miért nehéz sok felnőttnek megnevezni az intim testrészeket, és miért fontos, hogy a gyerekeknek legyenek szavaik a saját testükhöz?
Merényi Dóri, a Hintalovon Alapítvány munkatársa Balázs Eszter Annával, a Lampion Könyvek főszerkesztőjével és Stáhly Katával, az alapítvány szakmai vezetőjével beszélget az Így kerek a világ mesekönyv születéséről, a testünkről való mindennapi beszélgetésekről és a határok tiszteletéről.
A Szabó T. Anna által írt, Bogdán Viktória illusztrációival készült könyv kétéves kortól ajánlott. November 12-ig előrendelhető; támogatott példány vásárlásával hozzájárulhatsz ahhoz, hogy 500 könyv jusson el gyerekekkel foglalkozó intézményekhez.
🎥Külön köszönjük az Indanext Hungary Kft. segítségét a helyszín biztosításáért és minden technikai támogatásért!
Előrendelés: webshop.hintalovon.hu/termek/konyv-kampany


