Hintalovon Alapítvány

A Hintalovon Alapítványban 2016 óta azért dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekek jogaira és elérjük, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén figyelembe vegye a gyerekek érdekeit és szempontjait. A célunk az, hogy Magyarország minél jobb hely legyen a gyerekek számára, hogy jó legyen itt gyereknek lenni. Munkánkkal arra törekszünk, hogy a gyerekeket megvédjék az erőszaktól, hogy tanulhassanak, hogy figyelembe vegyék az érdeküket, véleményüket. Hogy azzá válhassanak, akik lenni szeretnének.

Episodes

Nov 21, 2023

50 min

Ha jól belegondolunk, egy-egy napunk sokszor nem áll másból, mint helyzetek megoldásából, soha el nem fogyó kérdésekből és remélhetőleg válaszokból. Ez felnőttként is ijesztő tud lenni olykor, de gyerekként még inkább. Podcastsorozatunkban a BooklineKids program gyerekkönyveiből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében.Az első adásunk könyve Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola sorozatának bullyinggal foglalkozó Hagyjatok békén! című kötete - Stáhly Katával, a Hintalovon Alapítvány pszichológusával Szeder Kata beszélgetett.

Nov 21, 2023

50 min

Dec 18, 2023

1 hr 38 sec

Mindenki nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdi az életét.
Ha olyan felnőttek veszik körül a gyerekeket, akik nem akarják letörni a lelkesedésüket, szárnyaikat, akkor szinte bármit megvalósíthatnak. Mindannyiunknak vannak olyan személyek az életében, akik nemcsak inspiráltak, de segítették, meghatározták, esetleg egy adott időszakban más irányba terelték az életünket. Sorozatunk második adásában valós és képzeletbeli karakterekből lett példaképekről, szerepükről, hatásukról és felelősségükről is beszélgettünk.Podcastsorozatunkban a BooklineKids program gyerekkönyveiből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében.Második adásunkban María Isabel Sanchez Vegara híres emberek életét játékosan bemutató Kicsikből NAGYOK sorozatához kapcsolódóan a példaképekről beszélgetett Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa és Szeder Kata, az Alapítvány kommunikációs munkatársa.

Dec 18, 2023

1 hr 38 sec

Mar 7, 2024

54 min

Lehet-e mindenből bármi? Menő-e a furcsa? Szabad-e, ami tilos? Ér-e kimenni a vonalból és baj-e, ha inkább belül maradnánk? Egyáltalán, mit ad a vonal?Agócs Írisz Vonalból kimenni ér című könyve kapcsán keretekről és határokról beszélgetett Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa és Szeder Kata, az Alapítvány kommunikációs munkatársa.
Podcastsorozatunkban a BooklineKids program gyerekkönyveiből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében.

Mar 7, 2024

54 min

Apr 25, 2024

42 min

Mi az a bugyiszabály? Miért fontos és hogyan beszélgessünk róla? Ha olyan világot akarunk létrehozni, amiben a gyerekek biztonságban vannak, figyelnünk kell arra, hogy ismerjék a saját határaikat és azt is, hogy egyes érintéseknek hol vannak a határai. Arra is szükség van, hogy biztonságosan tudjanak nemet mondani és hogy tudják, ha valami olyan történt, ami nem oké, ami rossz érzéseket keltett bennük, vagy egyszerűen csak elbizonytalanította őket, arról beszélni kell. Azt nem szabad titokban tartani. 
Ez persze hatalmas felelősség nekünk, felnőtteknek  is, hogy a gyerekek által elmondott történeteket meg is halljuk, és jól tudjunk reagálni rájuk. Végre itt van az a könyv, aminek a megjelenésére évek óta várunk, és ami pont ezeket a szabályokat, a bugyiszabályokat meséli el a kisgyerekeknek meg a szülőknek. Május 15-én a Lampion Könyvek gondozásában megjelenik a Minden gyerek kicsi kincs című könyvünk Szabó T. Anna meséjével, Bogdán Viki illusztrációival és Palya Bea dalával. A kötetről és ennek kapcsán a bugyiszabályokról Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakértővel, valamint Balázs Eszterrel, a kiadó főszerkesztőjével és egyben a könyv szerkesztőjével Szeder Kata beszélgetett.

Apr 25, 2024

42 min

May 10, 2024

57 min

Mit jelent az online biztonság és miért fontos? Mikor van biztonságban egy gyerek az online térben? Mi jelenthet veszélyt? Mi az, amit már ma megtehetek szülőként?A szülői tudatosság növelése érdekében a Betadine oldat és a Hintalovon közös küzdelembe fogott, és elindítottuk a „Láthatatlan veszélyek ellen látható védelem. Az online térben is.” kampányunkat. Ennek az együttműködésnek a keretében dr. Rácz Dominikával, az Alapítvány jogászával Szeder Kata beszélgetett az online tér kihívásairól. 

May 10, 2024

57 min

Nov 26, 2024

57 min

A válás minden család számára hatalmas kihívás, tele félelmekkel és dilemmákkal. Szülőként gyakran megkérdezzük magunktól: „Jól döntöttem? Tényleg csak az a jó a gyereknek, ha a szülei együtt maradnak? Kudarcot vallottam?” A gyerek számára az a legfontosabb, hogy szülei jól legyenek – még akkor is, ha külön utakon folytatják.  Valójában nem maga a válás okozza a sérülést, hanem annak módja. 
Gimesi Dóra Csomótündér című meséje kapcsán a válásról beszélgetett Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa és Szeder Kata, az Alapítvány kommunikációs munkatársa.
Podcastsorozatunkban a Bookline által ajánlott gyerekkönyvekből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében.

Nov 26, 2024

57 min

Dec 9, 2024

46 min

Ha azt szeretnéd, hogy gyermeked okos legyen, akkor olvass neki sok mesét. Ha még intelligensebb gyermeket szeretnél, olvass neki még több mesét." Albert Einstein idézetéből kiindulva a fő témánk ezúttal az olvasás volt. A Bookline ide gyerekkönyves sikerlistája alapján Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa és Szeder Kata, az Alapítvány kommunikációs munkatársa arról beszélgetett, hogy milyen könyveket, miért és hogyan olvassunk a gyerekeknek.
Podcastsorozatunkban a Bookline által ajánlott gyerekkönyvekből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében.

Dec 9, 2024

46 min

Dec 11, 2024

1 hr 12 sec

Egy új közösségbe beilleszkedni mindig kihívás. De összeszokott közösségként az újonnan érkező felé való nyitás is rengeteg kétséggel és bizonytalansággal járhat, sok türelmet, kíváncsiságot és figyelmet igényel. Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című mesekönyve kapcsán ezeket vette számba Stáhly Kata, a Hintalovon pszichológusa, és Szeder Kata, az Alapítvány kommunikációs munkatársa. 
Podcastsorozatunkban a Bookline által ajánlott gyerekkönyvekből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében.

Dec 11, 2024

1 hr 12 sec

Dec 13, 2024

43 min

„A humor erősíti túlélési ösztönünket, és megóvja józan eszünket; a humornak hála, az élet viszontagságai kevésbé nyomorítanak meg bennünket. Serkenti arányérzékünket, és megmutatja, hogy a komolyság túlzott hangsúlyozása mögött az abszurdum lappang." Charlie Chaplin idézetével kezdtük a beszélgetést, mert ezúttal a humor volt Stáhly Kata és Szeder Kata témája, hogy miért jó, ha bevisszük a gyerekek életébe, mit tanulhatunk belőle és mikor érdemes óvatosan bánni vele. 
Podcastsorozatunkban a Bookline által ajánlott gyerekkönyvekből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében.

Dec 13, 2024

43 min

Oct 2, 2025

31 min

Hallgasd meg beszélgetéssorozatunk első részét a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről!
Gyurkó Szilvi vendége ezúttal Stáhly Katalin pszichológus, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai vezetője. Szó lesz arról, kik lehetnek érintettek, hogyan élik meg a gyerekek a bántalmazást, milyen jeleket mutathatnak, és miért óriási felelősségünk van felnőttként – szülőként, pedagógusként, vagy közösségként – a gyerekek mellett állni.
A beszélgetés segít jobban megérteni, hogyan hat a bántalmazás a gyerekek önértékelésére, tanulására, kapcsolataira, és miért nélkülözhetetlen, hogy valóban meghallgassuk és komolyan vegyük őket.
 
A beszélgetés a „Adj könyvet, adj tudást, adj biztonságot!” kampányunk részeként készült.
👉 Támogasd kampányunkat október 31-ig, hogy a könyv minél több szakemberhez eljuthasson!hintalovon.hu/termek/adj-konyvet-adj-tudast-adj-biztonsagot

Oct 2, 2025

31 min

Copyright 2023 All rights reserved.

Podcast Powered By Podbean

Version: 20241125